A madár
Szelekkel kötekedett, bejárta a magas eget,
Viharral verekedett, élvezte, hogy az élet csak lebegés.
Megunva a fellegeket Földre szállt és itt is rekedt,
Szerette az embereket, és érezte, hogy az élet útkeresés.
Az emberek szárnyatlanok, köztük õ sem szárnyalhatott,
Nem értett egy gondolatot, miért van az, hogy az élet csak rohanás.
Egy napon elege lett, újra vágyta a magas eget,
Egy toronyból nekieredt, de visszahozta a bénító zuhanás.
O Pássaro
Brigou com os ventos, percorreu o céu azul,
Lutou com a tempestade, curtindo a vida como um flutuar.
Cansado das nuvens, desceu e aqui ficou,
Amava as pessoas, sentia que a vida era uma busca sem fim.
As pessoas sem asas, entre elas ele não podia voar,
Não entendia por que a vida era só pressa e aflição.
Um dia se cansou, queria de novo o céu azul,
De uma torre se lançou, mas foi puxado pela queda sem fim.