Szvit 1. tétel: Ébredés
Én a fény vagyok és az út,
És a végtelen mélyû kút,
És a hangok tengere,
És az ébredés kezdete.
Nézd az ébredõt: visszatér,
Ringó csónakán partot ér,
Lassan minden összeáll,
S egyre vékonyabb lesz a szál.
A könnyû pókfonál,
Mely szõne álmokat,
De most egy kis mozdulat,
És kész, vége, elszakadt.
Most, hogy csónakom itt hagyott,
Nézem álmosan, hol vagyok.
Ott egy szék az ágy elõtt,
Túl a ablakon háztetõk.
Szánt a napsugár arcomon,
Szól egy rádió, hallgatom,
Aztán mégis felkelek,
Megszokás szabja léptemet.
Tovább lépkedek,
Már ott kinn megyek.
álom, ég veled!
Jó reggelt emberek!
Hív, vár a fény,
És új remény.
Hajt az, hogy gyõzhetek,
Hát jó reggelt, emberek!
Acordar
Eu sou a luz e o caminho,
E o poço profundo e sem fim,
E o mar de sons,
E o começo do despertar.
Olha o despertador: ele volta,
Na sua canoa balançando, chega à costa,
Devagar tudo se encaixa,
E a linha vai se afinando.
A leve teia de aranha,
Que tece sonhos,
Mas agora um pequeno movimento,
E pronto, acabou, se rompeu.
Agora que meu barco me deixou,
Olho sonolento, onde estou.
Ali uma cadeira na frente da cama,
Além da janela, telhados.
O sol brilha no meu rosto,
Uma rádio toca, eu escuto,
Mas mesmo assim me levanto,
O hábito dita meu passo.
Continuo caminhando,
Já estou lá fora.
Sonho, adeus pra você!
Bom dia, pessoas!
Me chama, a luz me espera,
E uma nova esperança.
Me impulsiona a vencer,
Então, bom dia, pessoas!