A Lélekrabló
Sötét kéjek hajnalán
Szomja újraéled.
Csupasz testek szûz torán
Foganó áldozat.
A magány fehér asztalán
Leszel néma étek.
Áruló ajkak alkonyán
sikoltod gyászodat.
Az arcodon,
könny az irgalom.
A testeden,
a lélek megpihen.
Hamis vallás zord ölén,
emészt õsi ösztön.
Halott arc bíbor lékén
a csend álmot öl.
Nyirkos hideg ébredés,
a fény az áldás.
Alvilági szenvedés,
A kín megváltás.
Az ajkadon
áldott borzalom.
A lelkeden
kínzón ég a jel.
Az arcodon,
könny az irgalom.
A testeden,
a lélek megpihen.
Az arcodon,
könny az irgalom.
A testeden,
a lélek megpihen.
A Lélekrabló
Na escuridão da madrugada
A sede renasce.
Corpos nus no altar virgem
Geram a vítima.
Na mesa branca da solidão
Serás um prato mudo.
Nos lábios traiçoeiros do crepúsculo
Gritas teu luto.
No teu rosto,
a lágrima é compaixão.
No teu corpo,
a alma descansa.
Na cruel sombra da falsa fé,
devora o instinto ancestral.
No rosto morto, pela fenda púrpura
o silêncio mata o sonho.
Despertar úmido e frio,
a luz é a bênção.
Sofrimento do submundo,
a dor é a redenção.
Nos teus lábios
um horror abençoado.
Na tua alma
queima a marca torturante.
No teu rosto,
a lágrima é compaixão.
No teu corpo,
a alma descansa.
No teu rosto,
a lágrima é compaixão.
No teu corpo,
a alma descansa.