Ébredés
Napról napra ugyanaz az érzés
A valóságtól elszakadni,
Hát adj belõle még egy utolsót
Mi majd a mennyekbe repít.
Elkábít…
Ez a mámor utáni szüntelen vágy,
Ami kizárja a külvilág beszûrõdõ
Tompa zaját.
Ahogy hideg verítékben égõ testtel
Lebegsz dimenziókon át
Kiszáradt torkodból felszakad
Egy hangtalan segélykiáltás
Mindig az utolsó!
Körülötted sûrû köd
Csak a nyomás nehezedik rád.
Az érzékek erõsödnek
Már nem bírod, nem bírod tovább.
Ahogy az anyag kúszik a testedben
Megszûnik a külvilág
És az elmosódott képek tükrében
Semmit nem ér a látás.
Mikor egy tompa tû feltépi a tested
Elfelejted mindazt ami fáj.
Illúziókból épült valóság
Élet és halál határán.
Szivárvány színekbe torzult képek
Mindig az utolsó halálos méreg.
Aztán az álom ébredésbe torkollik
Egy örökké tartó keserû ébredésbe
Ahonnan nincs már visszaút
Mindig az utolsó!
Despertar
Dia após dia, a mesma sensação
De se desconectar da realidade,
Então me dá mais um último
Que vai me levar aos céus.
Me embriaga…
Esse desejo incessante pela euforia,
Que exclui o ruído
Que invade o mundo lá fora.
Como se flutuasse entre dimensões
Com o corpo ardendo em suor frio,
Um grito silencioso
Rasga sua garganta seca.
Sempre o último!
Ao seu redor, uma névoa densa
Só a pressão pesa sobre você.
Os sentidos se intensificam
Você não aguenta mais, não aguenta mais.
Enquanto a substância rasteja pelo seu corpo
O mundo exterior desaparece
E no reflexo das imagens borradas
A visão não vale nada.
Quando uma agulha cega rasga seu corpo
Você esquece tudo que dói.
Uma realidade construída de ilusões
Na fronteira entre a vida e a morte.
Imagens distorcidas em cores de arco-íris
Sempre o último veneno mortal.
Então o sonho se transforma em despertar
Em um despertar amargo que dura para sempre
De onde não há mais volta
Sempre o último!