Egyszervolt Aranykert
Valaha az igaz Élet tüze lángolt a lelkekben
De most izzik e a csillagporos Tejút
Csaba vezér seregének viharos vágtájától?!
Rég elhalt a szívekben a Turul kiáltása
És nem maradt más hátra
Csak a jelen sivár visszásága...
Szkítia ölébõl kalandra kélt
A nyughatatlan magyar nép
Hadak Urának bíbor palástja
Védelmezõn borult felé
Csillagok honából felharsant
A Turulmadár kiáltása
Hívó szavát követte
Hunok és magyarok áradata
A puszta fiai átszelték
Végtelen rónák mezejét
Így érték el Kárpátia
Zord hegyeinek rengetegét
Szárnyaló Lélek, izzó Vér
A Napkirály dicsõ harcot ígér
Pendülõ acél, csillanó vért
Attila szelleme életre kél
A Táltos hangjában a Medve ereje
Csontok jóslatában az Ármány megjelen
Csodaszarvas táncában az új haza jele
Fenséges égbolton ragyog a Hõsök Mezeje
A Felsõ Világban a világoló Arany Atya szeme
A Tetejetlen Fa törzsén kúszik a Sámán lelke
Csillagszekéren robogva
Csaba királyfi jõ szellemhadával
Lódobogástól mennydörög
A Hadak Útja
Holdnõvér nézi fátyolos orcával
Óh, õsi Hunnia elvesztél a Múltban!
Óh, szép Emese, utódaid elárulnak!
Csillagszekéren robogva
Csaba királyfi jõ délceg hadával
Lódobogástól zeng
A Hadak Útja
Holdnõvér csodálja orcáján mosollyal
Hajfonatát bontott hajnal ébredõ tekintetében
Kopják, kardok, pajzsok, nyilak erdeje
A Szívben felágaskodik az Akarat
A félelem messzire számûzve
Föld-Tûz-Víz-Ég szellemerõi
Nemere büszke sarjainak megsegítõi
Tajtékzó folyók partján nászát üli a Halál
A szétzúzott testbõl a Lélek messzire száll...
Törékeny húsba vágó jéghideg fém
Életnedvre szomjazó meztelen kardél
Nyílvesszõfelhõk vészterhes süvöltése
Hömpölygõ vérpatakok átható bûze
Kiontott belekben szügyig gázolva
Rohan Lúdvérc kutyája õrülten csaholva
Envérükkel áztatták õsapáink e földet
S kardjukkal foglalták el az Arany Szegletet
Árpád vezér lett ura az országnak
S elnevezték a Hétmagyar hazájának
Regõsök révülõ énekei
Méltóképpen elmondhatják
Az õsmagyarok ködbe veszõ
Vitézi életmódját...
Era uma vez o Jardim Dourado
Um dia, o fogo da Verdade ardia nas almas
Mas agora brilha esta Via Láctea cheia de poeira estelar
A cavalgada tempestuosa do exército de Csaba?!
Há muito se apagou nos corações o grito do Turul
E não sobrou mais nada
A não ser a amarga realidade do presente...
Do colo da Escítia, partiu para a aventura
O inquieto povo húngaro
O manto púrpura do Senhor das Guerras
Protegendo-o com seu abrigo
Do lar das estrelas ecoou
O grito do Pássaro Turul
Seguiram seu chamado
A corrente de hunos e húngaros
Os filhos da estepe cruzaram
Os campos infinitos
Assim chegaram à Carpatia
A imensidão de suas montanhas sombrias
Alma que voa, sangue ardente
O Rei Sol promete uma luta gloriosa
Aço vibrante, armadura reluzente
O espírito de Attila ganha vida
Na voz do Xamã, a força do Urso
Na profecia dos ossos, a traição aparece
No baile do Veado Mágico, o sinal da nova pátria
No majestoso céu brilha o Campo dos Heróis
No Mundo Superior, o olhar do Pai Dourado brilha
Na tronco da Árvore Sem Teto, a alma do Xamã se arrasta
Acelerando em uma carroça estelar
O príncipe Csaba vem com seu exército espiritual
O trotar dos cavalos ressoa
O Caminho das Guerras
A Irmã da Lua observa com seu rosto velado
Oh, antiga Hunnia, você se perdeu no Passado!
Oh, bela Emese, seus descendentes te traem!
Acelerando em uma carroça estelar
O príncipe Csaba vem com seu exército valente
O trotar dos cavalos ecoa
O Caminho das Guerras
A Irmã da Lua admira seu rosto sorridente
A aurora desfaz seu cabelo em seu olhar despertando
Floresta de lanças, espadas, escudos e flechas
No Coração, a Vontade se ergue
O medo banido para longe
Espíritos da Terra-Fogo-Água-Céu
Ajudantes dos orgulhosos filhos de Nemere
À beira de rios espumantes, a Morte celebra seu casamento
Da carne despedaçada, a Alma voa longe...
Frágil carne, metal gelado que corta
Lâmina nua sedenta de vida
O uivo ameaçador das nuvens de flechas
O fedor penetrante de rios de sangue
Afundando em entranhas derramadas
Corre o cão Lúdvérc, latindo enlouquecidamente
Nossos ancestrais encharcaram esta terra com seu sangue
E conquistaram o Cantinho Dourado com suas espadas
Árpád se tornou o senhor da nação
E foi chamado de a pátria dos Sete Húngaros
As canções extasiadas dos bardos
Podem dignamente contar
A vida heroica dos antigos húngaros
Que se perde na névoa...