395px

500 Fogueira

Echo of Dalriada

500 Máglya

Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.
Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. -
Ajtó megõl fehér galamb,
Õsz bárd emelkedik.
Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.
"fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyûl az éji vad:
Te tetted ezt, király!
Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sirva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!"
Máglyára! el! igen kemény -
Parancsol eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd.
"ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.
Ne szülj rabot, te szûz! anya
Ne szoptass csecsemõt!..."
S int a király. s elérte még
A máglyára menõt.
De vakmerõn s hivatlanúl
Elõáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:
"elhullt csatában a derék -
No halld meg eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.
Emléke sír a lanton még -
No halld meg eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd."
Meglátom én! - s parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegûl,
Minden velsz énekest!
Szolgái szét száguldanak,
Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. -
S edward király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.
Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen eduárd.

500 Fogueira

Um olhar entre os valentes,
Os convidados, nobres de Gales;
Em seus rostos, como o medo,
A raiva se apagou.
A palavra se quebra, a voz se prende,
O suspiro se interrompe. -
A porta guarda uma pomba branca,
Um bardo velho se ergue.
Aqui está, rei, quem canta
Teus feitos, diz o ancião;
E a arma tilinta, o moribundo ressoa
Assim que a corda é tocada.
"A arma tilinta, o moribundo ressoa,
O sol mergulha no lago de sangue,
A fera da noite se reúne pelo cheiro de sangue:
Tu fizeste isso, rei!
Cortados, milhares de nosso povo,
Em montes, como uma cruz,
Aquele que vive chora ao revirar:
Rei, tu fizeste isso!"
À fogueira! vai! sim, bem duro -
Ordena Eduardo -
Ah! precisamos de uma canção mais suave;
E um jovem bardo entra.
"Ah! suave sopra o vento da noite
Em direção à baía de Milford;
O lamento das virgens, das viúvas
Sussurra dentro dele.
Não crie um escravo, ó virgem! mãe
Não amamente um bebê!..."
E o rei acena. E ainda alcançou
Aquele que ia para a fogueira.
Mas audaciosamente e sem convite
Surge um terceiro;
Na sua harpa, a canção se revela,
Esta palavra ressoa:
"Caiu em batalha o valente -
Então ouça, Eduardo:
Quem poderia pronunciar teu nome com louvor,
Não vive um bardo galês.
A memória ainda chora na lira -
Então ouça, Eduardo:
Maldição sobre ti, cada canção,
Que um bardo galês entoa."
Eu vejo! - e dá uma ordem
O rei aterrorizante:
À fogueira, quem se opuser,
Todo cantor galês!
Seus servos se dispersam,
Pelo país, vão embora.
Em Montgomery assim aconteceu
O famoso banquete. -
E o rei Eduardo, rei inglês
Galopa em seu cavalo pálido;
Ao seu redor, o céu arde:
A província de Gales.
Quinhentos, com certeza, cantando foram
Para a sepultura flamejante, bardo galês:
Mas nenhum conseguiu dizer
Que: viva Eduardo.

Composição: