395px

A Casa do Sol e do Vento

Echo of Dalriada

A Nap És A Szél Háza

A Nap És A Szél Háza (House Of Sun And Wind)

Szegény asszony, volt neki hét fia
Járt nap-nap után napszámba.
Egy nap nem kapott már más egyebet,
Egyetlen csupor sebes tejet.

Lelkére kötötte a hét fiúnak,
Minden ételük e kis tej.
Nem szabad hozzája nyúlni, elébb
Szaporítni kell liszttel.

Asszony este jõ, és csepp tej se volt,
Mérgében mondá fiúknak:
Most, ha megettétek mind a tejet,
Heten hét hollóvá váljatok!

Búsula az asszony, hogy tudta õ
Édes vérit így átkozni?
Repül a hét holló, vissza se jõ,
Gyermek nélkül kellett maradni.

Hogyha Napra nézne tán, nem lelé a hét szép fiát,
Holdra nézne, szél sírja bánatát,
Csendre lelke nem talál, sírás sem békít,
Hét holló az égbõl nem jön vissza már.

Sziklák, kövek, hát beszéljetek!
Fák, csillagok se hallgassatok!
Véreim, hét szép holló fiam,
Megtaláljatok!

Nem láthatod már hét szép fiad,
Nem tudhatod lábuk merre jár,
Testvér, ha volna, cinkemadár,
Õ segíthetne talán.

Elindult hát végre táltos fiú,
Testvéri nyomát föllelni,
Nap házában, Szél házában ha járt,
Szél mondta, végül mit kell tenni.

Malom õrli testük, de nem halnak el,
Véred cseppentsd ételükbe.
Hét fiúnak átkát az töri meg,
Együtt lesztek mindörökre.

Fényesen ragyog nyolc csillag fenn az égen,
Ragyognak talán, míg világ a világ.
Asszony, hogyha eljõ nyári éjjel
Felnézve látja együtt nyolc fiát.
Fényesen ragyog szép Fias fenn az égen,
Ragyog már talán míg világ a világ.
El nem választja õket többé már semmi,
Fényük beragyogja nyári éjszakát.

A Casa do Sol e do Vento

A Casa do Sol e do Vento

Pobre mulher, tinha sete filhos
Trabalhava todo dia pra ganhar o pão.
Um dia não recebeu mais nada,
Nem um pote de leite fresco.

Ela pediu aos sete filhos,
Que todo alimento fosse desse leite.
Não pode tocar, antes
Tem que misturar com farinha.

A mulher chegou à noite, e não tinha uma gota de leite,
Furiosa disse aos meninos:
Agora que vocês beberam todo o leite,
Sete, que se tornem sete corvos!

A mulher ficou triste, como pôde ela
Maldiçoar assim seu próprio sangue?
Os sete corvos voaram, não voltaram mais,
Teve que ficar sem filhos.

Se olhasse para o Sol, talvez não visse seus sete belos filhos,
Se olhasse para a Lua, o vento choraria sua dor,
Sua alma não encontra paz, o choro não acalma,
Sete corvos do céu não voltam mais.

Rochas, pedras, então falem!
Árvores, estrelas, não fiquem em silêncio!
Meus irmãos, sete belos filhos,
Encontrar-me-ão!

Não pode mais ver seus sete belos filhos,
Não sabe onde andam seus passos,
Irmão, se houvesse, passarinho amigo,
Ele talvez pudesse ajudar.

Então partiu finalmente o filho valente,
Para encontrar o rastro do irmão,
Na casa do Sol, na casa do Vento, se andou,
O Vento disse, no final, o que fazer.

O moinho moerá seus corpos, mas não morrerão,
Derrame seu sangue na comida deles.
A maldição dos sete filhos será quebrada,
Juntos estarão para sempre.

Brilham oito estrelas no céu,
Brilham talvez, enquanto o mundo existir.
Mulher, quando chegar a noite de verão
Olhará e verá seus oito filhos juntos.
Brilha intensamente o belo Fias no céu,
Brilha talvez enquanto o mundo existir.
Nada mais os separará,
Sua luz iluminará a noite de verão.

Composição: