Szentföld
Szentföld
Ott, ahol minden kõbõl a múlt emléke száll,
Ott, hol a fáradt vándor otthonra talál,
Ott, ahol õsi titokról mesél a szél:
Õrtûz, amely nem lankad, lobog, fennen ég.
Nép, amely visszavárja távolból fiát,
Föld, amely híven õrzi gyermeke szavát.
Egy dal, amely nem szûn zengni, összetartozunk,
Vihartépte sziklaként, de együtt: megmaradunk!
Szent e földnek minden rögje, minden virága.
Szent e földnek maroknyi népe, s népének álma.
Vérben úszó, vad idõkben magára maradt, s
Vállalta a legnehezebbet: igaznak maradt!
Az emberkéz emelte házat bonthatja idõ.
Erdõ-bújta, régi romokból fû nõhet elõ,
Hozhat még egy gonosz idõ új, szomorú bajt,
De Õseinknek sírjairól élet sarjad majd!
Szentföld, fogadd magadhoz hûtlen fiad!
Bocsásd meg, ha nem hallottuk régi-szép szavad!
Él a vér és szól a dal, mely sírig szeret téged,
Vére hullásával is megkövetné néped!
Sírjon könnyet zápor,
Hulljon fáknak lombja!
Gyászoljon az ég is,
Vérét szikla ontsa!
Csendes folyó medrét,
Bömbölve elhagyja,
Szél, tûz, jég és villám,
Láncait elszabja!
Terra Sagrada
Terra Sagrada
Lá onde cada pedra traz a memória do passado,
Lá onde o viajante cansado encontra seu lar,
Lá onde o vento conta segredos antigos:
Fogo eterno que não se apaga, arde, brilha.
Povo que espera o filho que está longe,
Terra que guarda fielmente a voz de seu filho.
Uma canção que nunca para de soar, estamos juntos,
Como rochas despedaçadas pela tempestade, mas juntos: permaneceremos!
Sagrada é cada pedra desta terra, cada flor.
Sagrada é a pequena gente desta terra, e o sonho de seu povo.
Em tempos selvagens, que nadaram em sangue, ficou só,
E enfrentou o mais difícil: permaneceu fiel!
A casa erguida pela mão do homem pode ser derrubada pelo tempo.
Das ruínas antigas, a grama pode brotar,
Um novo e triste mal pode trazer um tempo cruel,
Mas da sepultura de nossos ancestrais, a vida renascerá!
Terra Sagrada, acolhe teu filho infiel!
Perdoa-nos se não ouvimos tuas palavras antigas e belas!
O sangue vive e a canção ecoa, que te ama até o fim,
Mesmo com a queda de seu sangue, ele honraria seu povo!
Que chorem as lágrimas da chuva,
Que as folhas das árvores caiam!
Que o céu também lamente,
Que a rocha derrame seu sangue!
O leito do rio silencioso,
Deixa-o rugindo para longe,
Vento, fogo, gelo e relâmpago,
Cortam suas correntes!