Bolyongó
Szomorú a dallam, kihűlt a táj
Zavar a gondolat, fáj a fény, szemem
Sikít ha lát, szép üresség hív
Tiszta ég ölel, napsugár vakít
Kidob az árnyék, miért nem felel
Útra kész újra a bolyongó szív
Új nap kél, mindig új remény
Eteti a lelket, amíg él, szegény
Árva virág, csendes énekét
Sírja a szélbe, hátha rátalál
A keresett szó, édes kínhalál
Végzi be majd gyenge életét
Halvány szó, távolból hívott rég
Miért nem vár, elmúlt emlék, távol jár
Kóborló lélek már rég nem számít rá
De újra halkan mellé áll
Omlani látszik a büszke fal
Olvad a szó, talán értem is
Énrám vár az álmok túloldalán
Fény oson be és megérint
Életet ont gyenge vérembe
Indulok tovább bolyongó szívek után
Halvány szó…
Várom, várom az álomesőt
Hol van, hol van az út, az enyém
Miért nem, bölcsőm miért nem vár
Látom, nem látom az erot
Hol van, hol van, ami húz, ami tép
Miért nem, ölel keblére, ami jár
Errante
A melodia é triste, a paisagem está vazia
Os pensamentos me perturbam, a luz dói, meus olhos
Grita ao ver, a bela solidão me chama
O céu limpo me abraça, o raio de sol me cega
A sombra me expulsa, por que não responde?
O coração errante está pronto para partir de novo
Um novo dia nasce, sempre uma nova esperança
Alimenta a alma, enquanto vive, coitado
Flor órfã, seu canto silencioso
O vento chora, quem sabe ele encontre
A palavra buscada, doce morte em agonia
Assim termina sua fraca vida
Palavra fraca, chamada de longe há muito tempo
Por que não espera? Memória passada, distante
A alma errante já não conta mais com isso
Mas novamente, silenciosamente, se coloca ao lado
Parece que a orgulhosa parede vai desmoronar
A palavra derrete, talvez eu entenda também
Me espera do outro lado dos sonhos
A luz se esgueira e me toca
Dá vida ao meu fraco sangue
Vou em frente, em busca de corações errantes
Palavra fraca...
Estou esperando, esperando o sonhador
Onde está, onde está o caminho, o meu
Por que não, sábio, por que não espera?
Vejo, não vejo o amor
Onde está, onde está o que puxa, o que rasga
Por que não, abraça em seu seio o que é meu