Zazie az ágyban
Vannak napok, mikor Eldée egy kicsit
A múltjába révedve, mogyorós csokit
is majszolva, emléket idéz és ilyen-
kor össze is mossa a múlt és a jelen-
kor álmait: valami zagyva péppé
Pé-préseli összes kis gáláns és széppé
már nem tehető, vagy malac kalandját
és Eldée szavai, mint afféle hangyák
Csak látszólag haladnak egy irányba
Ahogy a történet újabb és újabb lányba
Tesz utalást, haladva évről évre
De visszatér mindig egy furcsa kis névre
Amiről nem túl sok valódi élménye maradt
És azok is elbújnak egy rongyszőnyeg alatt
De biztos, hogy kilencven-valahányban
Még baromi jó volt a Zazie az ágyban.
Rfr. Za-za-za-za-Za-za-za-zaZa-za-za-za
Zazie az ágyban:/
Persze lehet, hogy még ma is - gondolja Eldée
És már el is képzeli, ahogy felemelné
a telefont, a csörgésből nem is sejtve
hogy a másik végén a pofára ejtve
valaha elhagyott Zazie-ka lóg
Aki a rádióban hallva e számot, egy szót
Most Eldée-vel váltana arról, hogy miért
Csak a szexre emlékszik? "Csak ennyit ért
A hónapok sora, az édes álmok,
A versek, amiket írtál és a délutánok,
Mikor a butikhoz elém jöttél és együtt
Megfogadtuk, hogy mind leszedjük
A csillagokat az égről és szépen
A helyükbe szállunk és fent az égen
Majd mi fogunk ragyogni, ketten az Ikrek,
És az rendben van persze, hogy végül nem így lett,
De menj el francba, Eldée, ha mára
Nem emlékszel a sok csodára
Csak arra, hogy kilencven-valahányban
mennyire jó voltam neked az ágyban..."
Zazie na Cama
Tem dias em que Eldée um pouco
Mergulha no passado, mastigando chocolate
De avelã, evocando memórias e assim-
Mistura o passado e o presente-
Os sonhos: algo confuso e emaranhado
Aperta todas as suas pequenas galanterias e belezas
Já não pode, ou a aventura do porquinho
E as palavras de Eldée, como formiguinhas
Só parecem seguir uma direção
Enquanto a história faz referência a mais uma garota
Avançando ano após ano
Mas sempre volta a um nome estranho
Do qual não restou muita experiência real
E essas também se escondem sob um tapete esfarrapado
Mas é certo que em noventa e poucos
Era muito bom Zazie na cama.
Refrão: Za-za-za-za-Za-za-za-zaZa-za-za-za
Zazie na cama:/
Claro que pode ser que ainda hoje - pensa Eldée
E já imagina como levantaria
O telefone, sem suspeitar do toque
Que do outro lado, a Zazie que foi deixada
Um dia, está na linha
Que ouvindo essa música no rádio, diria uma palavra
Agora Eldée trocaria com ela sobre por que
Só se lembra do sexo? "Só isso valeu
Os meses, os doces sonhos,
Os poemas que você escreveu e as tardes,
Quando você veio até mim na boutique e juntos
Prometemos que iríamos pegar
As estrelas do céu e lindamente
Nos colocar no lugar delas e lá em cima
Iriamos brilhar, nós dois, os gêmeos,
E tudo bem, claro, que não foi assim no final,
Mas vai se danar, Eldée, se hoje
Não se lembra das tantas maravilhas
Só de como em noventa e poucos
Eu fui tão bom pra você na cama...