Télvíz

Televisão

Télvíz

Os dias ficaram mais curtos, a névoa abraçou as árvores cor de cera e tudo encolheu.Rövidebbek lettek a nappalok, a homály körbeölelte a viaszszín fákat és összezsugorodott minden.
Os pássaros mudos levaram os sonhos para o oeste, atravessando o rio, folhas caindo, como cortinas, cortinas opalas, tapete amarelo, espelhos outonais pálidos, onde a vista alcança.A néma madarak nyugat felé vitték az álmokat, át a folyón, lehulló falevelek, mint a függöny, opálfüggöny, sárga szõnyeg, sápadt õszi tükrök, amerre lát a szem.

E da janela eu olhei a velha estrada, que carrega a marca dos seus pés e da janela eu olhei a névoa, o lugar do seu longo casaco, da janela eu olhei, e à noite ali adormeci.És az ablakból néztem az öreg utat, ami a lábad nyomát hordja és az ablakból néztem a ködöt, hosszú kabátod helyét, az ablakból néztem, és éjjel ott aludtam el.
Os dias ficaram mais curtos e eu senti como o peso da densa escuridão crescia no colo do jardim, no fundo da vala, no cobertor, no copo e nos meus ossos, a doença crescia em mim à noite, só crescia e crescia, ficou maior e eu me tornei mais fraco, como as folhas secas e farfalhantes lá fora no ventre frio da terra.Rövidebbek lettek a napok és éreztem, hogyan nõ a súlyos homály a kert ölén, az árok mélyében, a takarón, a pohárban és a csontomban, nõtt bennem a betegség éjszaka, csak nõtt és nõtt, nagyobb lett és gyöngébb lettem, mint a zörgõ, süppedõ avar kinn a föld hideg hasában.
Nuvens marrons caíam em tufos, pesadas pilhas eram trazidas para o meu quarto pela febre ardente, quando a morte de dedos brancos apareceu na estrada. Eu olhei, ela vinha. Andava devagar, até chegar à casa ao anoitecer.Csomókban hullottak a barna felhõk, nehéz halmokba hordta õket szobámban a lobogó láz, mikor a fehérujjú halál feltûnt az úton. néztem, hogy jön. lassan lépett, míg estére a házhoz ért.
Quando cruzou o limiar, eu estava na janela e não vi mais nada, olhei seu rosto, seu rosto de final de verão, quando o frio da morte abraçou meu corpo seco e oco.Mikor átlépett a küszöb fölött, én az ablakban álltam és nem láttam mást, néztem az arcod, nyárvégi arcod, amikor átölelte száraz, odvas testem a hideg halál.

Vinte e sete meses se passaram desde então, os dias estão mais curtos, o vento varre o tempo que se esvai sobre as folhas escorregadias e eu espero por você sozinho na escuridão.Huszonhét hónap szállt el azóta, rövidebbek a nappalok, szél söpri az elfoszló idõt a síkos avaron és várok rád egyedül a homályban.
A janela está em silêncio, a água está paralisada em um longo silêncio.Hallgat az ablak, hosszú csöndben dermed a víz.

Alô! alô! irmão dezembro! cubra o caminho! feche a floresta! gire o tempo! gire o tempo!Hahó! hahó! december testvér! takard be az utat! zárd be az erdõt! forgasd az idõt! forgasd az idõt!