Misanthropia
Fájdalom, keserû magány
Végtelen gyilkos homály
Kietlen poros úton jár
Egyszer majd önmagára talál
Két hegycsúcs közt a fellegvár
A sóhaj sem visszhangzik már
Vérzõ szív, és egy sápadt arc
Ez volt az utolsó... Harc!
Csillogó szempár, mi lelkembe néz
Két kósza könnycsepp, ennyi az egész
Talán a véletlen, talán a kegyetlen világ...
(Vette el azt az érzést, ami mindig sorára vár)
Talán a képzelet, talán egy nem létezõ száj
(Mondta el, hogy mit érezzek, amitõl kevésbé fáj)
Talán a létezés, talán, hogy érzem azt, hogy ég
(Ég és föld, amit érzek s mit érzek, hogy érezhetnék)
Ne várd el tõlem azt, hogy ellenség légy
Várnék még, de ennyi most már tényleg elég
Két hegycsúcs közt a fellegvár
A sóhaj sem visszhangzik már
Vérzõ szív, és egy sápadt arc
Ez volt az utolsó harc!
Zöld falevél, fújja a szél
Egymaga jár és kél
Száz kicsi dallam, száz üres szó
Mindig ugyanaz mégsem jó
Egy kopott téglafal
Vár volt talán, vagy csak õrzi a testet
Erdõ sötét árnyai
Védõ kart nyújtanak, átölelik a lelket
Kívül az ember, belül csak egy gyermek
Mindkettõ úgy tesz, mintha másik lenne
Egyik a falon kívül, másik a falon belül vár
Hogy mire, az neki is talány...
Álmok szigetén, felhõk peremén
Ringó képek
Szállok sebesen, mégis kevesen
Érzik a véget
Õrök hadai, város falain
Fegyvert fognak
Kormos menedék, szálló lövedék
Nem léteznek...
Egyszarvúk és vámpírok közt
Csillogó réteken látom e
Tündérföldrõl szóló mesét még..
De ennyi elég!
Szív... Amit földhöz csaptak
Lét... Amit eltiportak
Dal... Ami nem szól többé már...
Vár... Ami összeomlott
Kép... Amit foltot hagy
Az érzés, mely messze száll...
Vég nélkül azt kérdem, miért?
Nincs szív, hát nincs veszteség
Kezdet a fájdalmas vég
Utolsó zord ölelés...
Misanthropia
Solidão, dor, amargo
Assassino tristeza infinita
Trilha empoeirada estéril
Um irá encontrar-se
Entre os dois picos da cidadela
Um suspiro ecoa já não
Coração sangrando e uma cara pálida
Este foi o último ... Luta!
Olhos brilhantes, o que minha alma parece
Duas lágrimas de rua, isso é tudo
Talvez uma coincidência, talvez o mundo cruel ...
(Ele tirou o sentimento, que ainda está à espera de uma série)
Talvez a imaginação, talvez uma boca inexistente
(Ele me disse o que sente, tornando-o menos doloroso)
Talvez a existência, talvez, que eu sinto que Deus
(Céu e da terra, e eu sinto o que eu sinto a ser sentida)
Não espere de mim a ser hostil
Para esperar, mas isso é realmente muito
Entre os dois picos da cidadela
Um suspiro ecoa já não
Coração sangrando e uma cara pálida
Esta foi a última batalha!
Folha verde ao vento
Um ato próprio e sobe
Uma melodia cem pouco, centenas de palavras vazias
Nem sempre o bom mesmo
Uma parede de tijolo usado
Castelo pode ter sido, ou para preservar o corpo
Sombras de uma floresta escura
Fornecer um braço protetor, abraçar o espírito
Fora das pessoas dentro de apenas uma criança
Ambos estão fingindo ser diferente se
Um a parede do lado de fora, uma outra parede interior do castelo
Para o que, para ele, é um mistério ...
Ilha de sonhos, borda da nuvem
Fotos de balanço
Rápido albergue, mas poucos
Sentir o fim
Tropas de guardas, muros da cidade
Armas contra
Abrigo Sooty, projétil alojamento
Não há ...
Unicórnios e vampiros são
Eu vejo este prados brilhantes
Tündérföldrõl a história ainda ..
Mas isso é o suficiente!
Coração ... O que impressionou chão
Ser ... Ele pisou
Dal ... O que não quer dizer mais nada ...
À espera ... Que desabou
Imagem ... O que mancha
A sensação de que ficar longe de ...
Eu infinitamente perguntar, por quê?
Nenhum coração, por isso não há perda
Iniciar um doloroso fim
Abraço dura última ...