Vágyódás
Az ég ködösen néz le rám... és valahogy most szótlan
Minden semmilyen körülöttem... nincs válasz
A fák is sejtelmesen susognak bele az éjszakába... a lelkembe
Fáj a gondolat... fáj, hogy érzek
Miért is van a születés!? Miért is van egyáltalán valami!?
Egyedül vagyok a gondolataim káoszába... az õrületben
Hiába hívom õt kire már évek óta vágyok, s talán most még jobban mint valaha... hiába
Pedig tudja, hogy várom tudja, hogy szeretném... az érintését
Kínoz... mint minden körülöttem a szférában
Aludni szeretnék... úgy mint azok kik sosem vannak ébren...
De álmatlan vagyok.. .gyenge ahhoz, hogy elaludjak
Így csak fuldoklok könnyeim tengerében... A magányom karjában
Ez a sorsom... Ezért kellett felsírnom egyszer régen
De többé, ha egyáltalán van ilyen nem fogok... mert voltam, vagyok, és a jövõ idõ meghalt
Anseio
O céu me observa de forma nebulosa... e de algum jeito agora está mudo
Tudo ao meu redor é vazio... não há resposta
As árvores sussurram misteriosamente na noite... na minha alma
A ideia dói... dói sentir
Por que existe o nascimento!? Por que existe algo, afinal!?
Estou sozinho no caos dos meus pensamentos... na loucura
Não adianta chamar por ela, por quem anseio há anos, e talvez agora mais do que nunca... em vão
Mas ela sabe que a espero, sabe que desejo... seu toque
Me tortura... como tudo ao meu redor neste espaço
Quero dormir... como aqueles que nunca estão acordados...
Mas estou sem sono... fraco demais para adormecer
Assim, só me afogo no mar das minhas lágrimas... nos braços da minha solidão
Esse é meu destino... Por isso tive que chorar uma vez, lá atrás
Mas não vou mais, se é que existe isso... porque eu fui, sou, e o futuro já morreu