Az Eső, Az Eső, Az Eső
Én ősszel megyek, köd ballag utánam,
Gurul csapás párás földeken.
Barázdák közt lélegzik az isten,
De a melegséged izzik csak bennem.
És az eső hull egyre,
Leszakad a szívemre,
Zuhog, esik mindenre,
Leszakad a lelkemre,
Cserepekre, kertekre,
Esik, esik mindenre.
Már nyirkos felhők mélyén hordod a szíved,
Már zúg a földre régi, nagy eső,
S én tűnt városban köd leszek majd végül,
Holt utcákon bolyongó idő.
És az eső hull egyre,
Leszakad a szívemre,
Zuhog, esik mindenre,
Leszakad a lelkemre,
Cserepekre, kertekre,
Esik, esik mindenre.
A Chuva, A Chuva, A Chuva
Eu vou no outono, a névoa me segue,
Rola o caminho em terras úmidas.
Entre os sulcos respira o divino,
Mas a sua calor só arde em mim.
E a chuva cai sem parar,
Desaba sobre meu coração,
Cai, chove em tudo,
Desaba sobre minha alma,
Em telhados, nos jardins,
Cai, chove em tudo.
Já nas nuvens úmidas você guarda seu coração,
Já ecoa no chão a velha, grande chuva,
E eu serei névoa na cidade perdida,
Tempo vagando em ruas mortas.
E a chuva cai sem parar,
Desaba sobre meu coração,
Cai, chove em tudo,
Desaba sobre minha alma,
Em telhados, nos jardins,
Cai, chove em tudo.