Átoklátomás
Mily sápadt, szürke, borús ég
Ily halott nem volt réges rég
S mily titokzatos, sûrû köd
Szörnyként kúszik a fák közt
Mily sötét, komor, csupasz fák
A köd titkait hallgatják
S az éj fagyos leple alatt
Varázsolják az álmokat
Fekszik a földön sok levél
Kikben a fák tudata él
S a köd fekete titkait
A föld mélyébe leviszik
A föld táplálja testemet
És köd járja át lelkemet
A teli hold homályos fénye
Az álmaim sötét ösvénye
Hol szövõdnek az álmaim
Ha felnyílnak a szemeim
A ködnek sápadt fonalából
S az ég bús szelének hangjából
S az erdõ sötét mélységébõl
S az ereimbe fagyott vérbõl
Visão Sombria
Que céu pálido, cinza, nublado
Nunca esteve tão morto assim
E que névoa misteriosa, densa
Se arrasta entre as árvores
Que árvores escuras, sombrias, nuas
Escutam os segredos da névoa
E sob o manto gélido da noite
Transformam os sonhos em magia
No chão, muitas folhas repousam
Onde vive a consciência das árvores
E os segredos negros da névoa
São levados para o fundo da terra
A terra alimenta meu corpo
E a névoa percorre minha alma
A luz turva da lua cheia
É o caminho sombrio dos meus sonhos
Onde se entrelaçam meus sonhos
Quando meus olhos se abrem
Do fio pálido da névoa
E da voz do vento triste do céu
E da escuridão profunda da floresta
E do sangue congelado em minhas veias