Sírok között

Entre os Túmulos

Sírok között

A dor que me aprisiona... lentamente me consome...A fájdalom, mely fogva tart... lassan felemészt...
E as estrelas, com seus olhos escurecidos, observam minha vida escondida atrás das nuvens.S a csillagok megfeketedett szemeikkel nézik létem megbújva a felhõk mögött.
Ao ver os túmulos, meus olhos cheios de sofrimento derramam lágrimas...A sírokat látva szenvedéssel megtelt szemeim könnyeket hullatnak...
As lágrimas do desejo. O lar das almas atormentadas... escondido profundamente em mim.A vágy könnyeit. Bánattal telt lelkek otthona... elrejtve mélyen bennem.
A paisagem é indescritivelmente bela... que já não se lembra, mas sente.Leírhatatlanul szép a táj... mely már nem emlékszik, de érez.
As velhas braços das árvores protegem das falsas ilusões da luz...A fák vén karjai óvják a fény hamis illúzióitól...
E embalam seus filhos cinzentos por tempos sem fim...S ringatják szürke gyermekeiket idõtlen idõkig...
Esperando pelo lindo presente do vazio.Várva az üresség gyönyörû ajándékára.
A névoa também presta sua homenagem ao mundo atravessado pelos ventos...A köd is tiszteletét teszi a szelek által átjárt világban…
O toque sedoso e frio envolve minha alma chorosa, como os lábios trêmulos de uma mãeSelymes hideg érintése átfonja síró lelkem, mint egy anya remegõ ajkai
Que, em despedida, pronuncia palavras quentes ao seu filho moribundo.Melyek búcsúzóul meleg szavakat ejtenek haldokló magjához.
Com esperança, me curvo sob uma árvore... para que seus braços um dia também me toquemBizakodva görnyedek egy fa tövében… hogy karjai egyszer engem is megérintenek
E me embalem como uma criança cinza... e me protejam.S szürke gyermekekén ringatnak… s óvnak.
Até que o vazio me ofereça seu lindo presente.Míg az üresség át nem adja gyönyörû ajándékát.